Magamról

Nagy Eszter vagyok, magyar kineziológus Londonban. A kineziológiával 2005-ben találkoztam először. Állandóan ugyanolyan munkahelyi és párkapcsolati helyzetekbe kerültem, amikre nem találtam a megoldást. Próbálkoztam sok mindennel már korábban. Jártam pszichológushoz, önismereti csoportba és voltam Hellinger család állításon is. Mindegyik nagyon sokat adott, de nem oldotta meg teljesen a problémáimat. Egy újságcikkben olvastam, hogy az ilyen állandóan ismétlődő helyzetekből a kineziolgóiai oldással meg lehet találni a kiutat. Egy próbát megér alapon belevágtam. Az oldás hatására az életem hatalmas fordulatot vett. Felmondtam a biztos és jó egzisztenciát jelentő munkahelyemen, ahol nem voltam boldog és belevágtam az ismeretlenbe azzal, hogy Londonba költöztem. Ekkor még nem gondoltam arra, hogy kineziológus leszek, csak valami egész mást akartam csinálni, mint addig. Az elmúlt években voltak hullám hegyek és hullámvölgyek az életemben, amikor is egy hullámvölgy közepén ismét néhány kineziológiai oldáson vettem részt, hogy rájöjjek mi az a foglalkozás, ami igazán nekem való és megadja azt a sikert és szabadságot, amire vágyom. Ekkor döntöttem el, hogy kineziológus leszek.
Beiratkoztam Londonban a The Academy of Kinesiology-ra, ami életem egyik legjobb választása volt. Hatalmas szaktudású tanároktól tanultam meg a kineziológus szakma alapjait. Tudásomat a One Brain módszerrel fejlesztettem tovább.
Munkám során sokféle problémával találkoztam már, és legjobb tudásom szerint igyekszem a hozzám fordulókat megoldáshoz segíteni.

  • Facebook Classic

© Copyright 2013 Feel Good Centre. All rights reserved.